Költői beszédmódjának modernsége a korábbi (romantikus) kezdeményezések kiteljesedése: helye a romantika és a szimbolizmus között jelölhető ki.
Romantikus jegyek:
- szépségkultusz
- a művészet a végtelen keresése
- az elátkozott költő szerepe (spleen: fásult unalom)
- a metaforikus képalkotás a lírai beszédmódot meghatározó poétikai eljárás
- az Én középpontba helyezése – a szubjektum minél teljesebb, korláttalan megjelenítése: gyakori a közvetlen személyesség, életrajzi vonatkozások, konkrét vershelyzetek felbukkanása
Modernsége
- a szubjektum versbeli szerepének átalakulásában ragadható meg: a lírai én lényegesen absztraktabb karakterű
- így a versbeszéd elvontabb, nem egy adott élethelyzetet, hanem a léthez való általános viszonyulást ragadja meg
- verseinek szigorú megalkotottsága ellentétben áll a romantikus felfogással, mi szerint az élmény első, kiáradó-formaalkotó megfogalmazása után igazítani a versen már meghamisítása annak
- az általa használt metaforák, allegóriák transzcendens jelöltje közelebbről már nem határozható meg, mint az alteritás transzcendens irányultságú korszakaiban: a romantikában már kétségessé váló (ld. magánmítoszok) kollektíven rögzített tartalmak Baudelaire-nél végképp elbizonytalanodnak
- élesen eltérő olvasatok is érvényesek lehetnek:egyrészt a transzcendencia megragadásának igényét emelhetik ki, amivel a nyelvi jelölők nyelven túli valóságvonatkozásait hangsúlyozzákmásrészt versei megközelíthetők a transzcendens jelöltek tagadását kiemelve: ez a szöveg önmagára visszautaló jellegét emelik ki
- a művészi alkotás legfontosabb követelményének a természet meghaladását tartotta: a képzelet számára magasabb minőséget képvisel, mint a természet. Nem a rejtett létezőt tárja fel, hanem korábban nem létezőt hív életre
- A Romlás virágai verseit Baudelaire gondosan megtervezett cikluskompozícióba rendezte, a kötet így létrejövő nagyobb léptékű szerkezete maga is jelentést hordoz; e kötetkompozíció is mintát ad a modernség későbbi költőinek
Tárgyalt művei: Előhang, Egy dög, Kapcsolatok, Az albatrosz, Találkozás egy ismeretlennel, Himnusz a szépséghez, Az utazás