Hölderlin (1770-1843)

A német és a világirodalom manapság egyik legnagyobbra értékelt lírikusa.  Költészete és 200px-hoelderlin_1792prózája sem a német klasszika, sem a német romantika műveivel nem rokonítható egyértelműen. Tübingeni egyetemi évei alatt barátság fűzte a német klasszikus filozófia két kiemelkedő alakjához, Hegelhez és Schellinghez. Nem találta helyét a német kultúra akkori központjaiban; gazdag polgári családokhoz nevelőnek szerződve egyre inkább eltávolodott a szellemi élet képviselőitől, ami fokozta az amúgy is elzárkózásra hajló költő társtalanságát. Frankfurtban beleszeretett munkaadója feleségébe, akit műveiben Diotima néven szerepeltetett. Csalódásai, magánya, és a kortársak közönye egyre érzékenyebbé és ingerültebbé tették. Élete utolsó három és fél évtizedét elborult elmével töltötte.

Költészetében központi szerepe van a görög kulturális örökség sajátos értelmezésének: számára  a görögség nem a harmonikus kezdetet jelentette, hanem olyan jelenbeli irányultságot, amely ellentéte és kiegészítője is volt a korabeli nyugati szellemnek. Azok a sorsösszefüggések foglalkoztatták, amelyek az embert e művészet alkotásaiban az istenek, az emberekétől alapvetően különböző világához kapcsolták. Hölderlin központi jelentőségű mítosza a költő hivatásáról: az istenek távollétét, hiányát érzékelve a költőnek kell közvetítenie az istenek egykori és eljövendő jelenléte között. E mítosz egyeztetni igyekszik a görög politeizmus istenfogalmát a kereszténység megváltáshitével.

A görögségben tehát nem a boldog aranykor mítoszát látja, hanem saját kora emberének ellentétét. Annak a modern embernek az ellentétét, aki az isteni és az emberi végérvényes szétszakítottságát, az ember magára maradottságát tapasztalja meg a világban, amelyben él. Szerinte ebben a világban a költő az, aki megőrizte magában “az ég visszhangját”, így költészetében újraalkothatja  a szépség és boldogság valaha természetes összhangját, és akinek küldetése, hogy közvetítse az istenek hangját az embereknek azok újbóli eljöveteléig.

Ismerendő művei: