12.C A Madách-kastély, Viki képein

Viki a nyáron Alsósztregován járt, a Madách család kastélyában; gondolt ránk, így valamelyest részesülhetünk élményeiből az általa készített képekkel, kommentárjaival.

Az épület:

1

A számtalan érdekes dolog közül, ami itt található, valamiért ez a kis fiatal tölgyfa a kedvencem, amelyet a Madách és Arany közötti barátság emlékére ültettek két éve:

A hálószoba, illetve a közeli barátok, rokonok fogadására szolgáló helyiség; na meg persze ebben a szobában íródott Az ember tragédiája:

(Sajnálattal hallottam, hogy a bútorzat már nem eredeti, ugyanis azt Budapestre szállították. Ezt kicsit érdekesnek tartom – már csak Az ember tragédiája miatt is, ugye –  Alsósztregován: itt írta, de nem ennél az asztalnál, Pesten pedig: ennél az asztalnál írta, csak nem itt… na mindegy).

A szobában az egyetlen eredeti tárgy egy koponya. Állítólag kalaptartóként funkcionált; de elmesélték, hogy Madách kifejezetten érdeklődött a frenológia iránt (csakúgy, mint Balzac 🙂 ) tehát valamilyen szinten ezt is szimbolizálja:

4

A családi levéltár, melynek levelei szintén Budapesten találhatók (szemben a falon pedig a család címere):

5

A baráti összejövetelek helyszíne és az előadóterem (melyben a zongora eredeti, és a fölé akasztott képek pedig Madách keze munkái):

A kiállítás innentől kezdve kifejezetten Az ember tragédiáját helyezi előtérbe. Ahogy belépünk az első szobába a tudás és az öröklét fája fogad bennünket. Egyikben a mű vázlatának kézirata, másikban pedig egy Biblia található:

Minden szín külön meg van jelenítve egy-egy jellemző tárggyal, ezek közül néhány:

Az a bizonyos mondat:

9

A műhöz több alkotó is készített illusztrációt, közülük néhány:

És végül: a kastély közelében található két síremlék (a hamvai jelenleg a másodikban vannak):

Köszönjük, Viki!

Mat I. Az első gyakorlati zárthelyi eredményei

neptun pontszám érdemjegy
DCC 48 4
HZO 32 3
Y4A 19 2
T5H 22 2
RJQ 40 4
AJG 48 4
OZU 18 2
QFV  –
C78 36 3
HAQ 38 3
QVF 42 4
CCZ 45 4
II1  –  –
H77 31 3
O7V 27 3
SB4 47 4
F80 23 2
WTB 18 2
NKU 30 3
V4S 38 3
AS2 16 1
H92 25 2
CQQ 37 3
E9Z 23 2
BFM 29 3
JLE  –  –
VQ0 22 2
P8T 5 1
G4S 24 2