12.C Az Édes Anna folytatásokban: I-V.

Édes Anna

12.C Amélie. Édes Anna. Avantgárd. Gregor Samsa

Kezdem a szomorúval.

Az vagyok, mert nem úgy nézett ki, hogy a fél osztály szkippeli a tervezett dolgozatot. Köszönetem azoknak, akik szóltak, hogy nem lesznek; elismerésem azoknak, akik már megírták; tiszteletem a megjelenteknek.

Jean-Pierre Jeunet Amélie-jét néztük meg. Megtalálod az office-odban.

A szünetben a következőkkel kell haladnunk:

Az Ady–Babits-dolgozat január 6-án hétfőn lesz, addigra kérem az Édes Annához kapcsolódó feladatok megoldását is, kézírással (hogy lássam, tényleg foglalkoztál vele), külön lapokon. Ez lesz a szóbeli tétel is, azt hiszem érdemes. Lesz belőle olvasmányellenőrző is, külön.

Kérlek, felelősen bánj az idővel, ne maradjon a végére minden.

Jönnek még majd Babits versek, hogy hallgathass is.

12.C Babits mint lírikus: pályakép. Filó. A csütörtöki dolgozathoz

Összeállítottam a csütörtöki dolgozathoz a segédanyagot (Az Ady-Babits-dolgozathoz); kérlek, haladj közben a könyvvel: 232–236. oldal; a dolgozatban a tankönyviek, az órán kiadottak és az órán megbeszéltek lesznek; az jó, ha esetleg más is foglalkoztat Babits kapcsán, igyekszem majd lehetőséget adni, hogy kiadhasd magadból pontokat érő módon.

A szublimációnál említett József Attila-vers:

Ha a hold süt…

Ha a hold süt, a néma, siron tuli fény,
álmomba’ kinyilnak a termek.
Kioson, kenyeret szel a konyha kövén
s majszolja riadtan a gyermek.

Csak a léghuzat ismeri – alszik a ház.
Les nagy szeme, reszket a térde.
Zsirok és köcsögök teje közt kotorász,
surranva, mint az egérke.

Ha belé-belereccsen a szörnyü kredenc,
ajkára repül kicsiny ujja:
könyörögne az irgalomért, de a csend
zord kürtje a zajt tovafujja.

Ez a zaj, ez a kín, e világrecsegés
nem szűnve, dühöngve növekszik.
Belesáppad a gyermek, elejti a kést
és visszalopódzva lefekszik…

Mire ébredek, ég a nap, olvad a jég,
szétfeccsen iromba szilánkja,
mint déligyümölcs-kirakat üvegét
öklével a vágy ha bevágja.

Elalél a fagy istene, enged az ég.
Már unja az ördög a poklot,
ideönti a földre kövér melegét –
zöld lángba borulnak a bokrok.

1936. márc.

Nem egy Altató.

 

12.C Ady megmondja. Kemény, Térey. Levelek Iris koszorújából

Kérlek, haladj a tankönyvből a Babits-életrajzzal (222–224. o.), és egy-egy megállapítást várok mindenkitől a kiadott lapon (Adytól Babitshoz) szereplő két Babits-vershez a zárójelben felvetett szempontokra:

  • Az örök folyosó (cím, versforma, szerkezet, jelentéslehetőségek)
  • Hegeso sírja (tér- és idővonatkozások, verselés, szerkezet, értelmezési lehetőségek)

Örülnék bármely más észrevételnek is.

Csupa vérzés, csupa titok,
Csupa nyomások, csupa ősök,
Csupa erdők és nádasok,
Csupa hajdani eszelősök.